Keresés

Utolsó bejegyzések

Alkalmak

Évszakok

Ötletek

Technikák

Illatos figura szappanok

Néhány hónapja a kreatív hobby boltban hirtelen felindulásból vettem néhány doboz nyers szappant is. Eddig a kamrában pihentek felhasználásra várva. Pár napja pattant ki az isteni szikra, hogy kisfiam barátainak készítsünk belőle karácsonyi ajándékot.

A felhasználás igen egyszerűnek tűnt: gőz felett vagy mikróban olvasszuk fel a szappant, majd kedvünk szerint színezzük, illatosítsuk és öntsük különböző formákba.

Én a mikróban felolvasztott forró szappant málna illatúra varázsoltam, majd pici rózsaszín ételszínezékkel színeztem. Igazán csajos lett, de a célszemélyek igazi kis hölgyek, biztos értékelni fogják.

Kicsit gondban voltam, hogy milyen formába tegyem, mert szerettem volna olyan verziót készíteni, hogy a szappanba egy pici meglepetést csempészek, de nem találtam arra igazán alkalmas formát. De aztán a kezdeti “szerencsétlenkedés” után sikeresen használtuk fel a gipszöntő formákat és a szilikon jégkockakészítőt.

Fiamnak persze annyira megtetszett, hogy a végén a Thomas, a gőzmozdony formáit is ki kellett öntenünk és az esti fürdésnél fel is avatta:-)

Az eredménnyel elégedettek vagyunk, én pedig fellelkesültem, jobban utána olvastam a témának és elhatároztam, hogy valamikor az igazi házi szappan készítést is kipróbálom.