Keresés

Utolsó bejegyzések

Alkalmak

Évszakok

Ötletek

Technikák

Mézes mécsestartó

Maradt egy kevés mézes tésztám, amiből hirtelen ötlettől vezérelve pici mécsestartókat készítettem.

A sziveket rögtön a sütőből kivéve, forrón, amíg még puha, kiszúrtam a gyertya fém tartójával és hagytam úgy kihűlni. Próbáltam picit szűkebbre venni a lyukat, hogy a gyertya ne pottyanjon ki belőle, majd az írókával is kicsit “megragasztottam”.

Egyszerűbb, ha kétrétegűnek csináljuk és csak a felsőt lyukasztjuk ki, úgy, mint a képen a középsőnél. Itt négy szívet raktam egymás mellé, picit összenyomkodtam, tetejére pedig egy virágot tettem. Sülés közben összenőttek, majd forrón kivágtam a kört a virágból és ment a gyertya helyére.

Nem bonyolult, de mutatós és illatos dísz.