Keresés

Utolsó bejegyzések

Alkalmak

Évszakok

Ötletek

Technikák

Mézeskalács ház

Néhány éve félve vágtam bele az első mézeskalács házikó elkészítésébe. Magam szerkesztettem meg az alkotóelemeket, bíztam benne, hogy sehol sem számoltam el magam és összeillenek majd az oldalak:-) Szerencsére minden stimmelt és nem is volt olyan nagy ördöngösség az összeragasztásuk, főleg ha az embernek még segítsége is van néhány plusz kéz formájában.

Azóta eltelt néhány év, a mézeskalács ház nem hiányozhat a decemberi dekorációnkból. Mindig újítok valamit, mindig kicsit más, mint az előző évi és mindig alig várjuk, hogy elkészíthessük:-)

Az idén cukorkából ablakot is olvasztottunk bele. Ezt a módszert egyébként javasolni tudom, nagyon egyszerű és dekoratív. Töltetlen kemény cukorkát apróra összetörünk és a mézeskalácsba kivágott résbe töltjük, így tesszük be a sütőbe. Hő hatására a cukor megolvad és klassz, színes “üveget” képez.  Mi sima mézeskalácsokat is dekoráltunk így. Nagyon mutatós díszek lettek,  a fiam pedig lelkesen ropogtatta az így készült mézeseket.

Az idei házikónk:

Egyébként az interneten már számos receptet és sablont is találhatunk mézeskalács ház készítéséhez, az én kedvencem a desszert.eu oldalon van, ahol egy kis videón mutatják be az elkészítést.