Keresés

Utolsó bejegyzések

Alkalmak

Évszakok

Ötletek

Technikák

Keresned sem kell!

Krepp papír virágok

Miközben jó kis közös program lehet ezeknek a virágoknak az elkészítése, észrevétlenül fejlődik gyermekünk kézügyessége és türelme.

Így készületek:

1, Egy írólap méretű keményebb papírra felrajzoltam a virágot. A fiam (4 és fél éves volt akkor) apró krepp papír darabokat téppet és összegyűrögette őket, majd a rajz mentén felragasztgatta. Jó kis türelemjáték volt, a végén már kicsit unta, de becsületére legyen mondva, kitartott.  A végén ő találta ki, hogy a pici méhecskét és katicát is ragasszuk rá.

2, A másik variáció kicsit több felnőtt segítséget igényelt. Egy kisebb befőttes üveget bevontunk pöttyös krepp papírral, a nyakánál megkötöttük, majd egy akkora darab hungarocellt raktunk bele, ami lehetőség szerint kitölti, nem mozog benne.

A virágok fejéhez egy gombóc papírt bevontunk papírral, eköré pedig más színű papírból vágott csíkot tekertünk “fodrozva”, hogy ízléses kis virágfejeket kapjunk. Ezeket egy hurkapálcára kötöztük, majd vékony zöld krepp papír csíkokat vágtunk és bevontuk vele a hurkapálcikát, úgyhogy eltakarja azt a részt is, ahol a virágfejet rákötöztük.

Tetszés szerinti számú virágot készíthetünk, amiket a végén az üvegbe tett hungarocellbe szúrkálunk ízlésesen elrendezve.




Hozzászólások

gabriella
2011. április 16. - 07:54

sztem nagyon jo

Szólj hozzá!